A kék az ég és a víz színe. A kék a hűség színe is - mivel a hűség csak a távolból bizonyosodik be, az igazi hűség olyan, mint a távoli tiszta kék ég, vagy a vizek zavartalan mély kéksége. A kék nefelejcs és más kék virágok - a romantika költészetének fontos szimbólumai: a vágyakozás, és hűség szimbólumai.
Az ókori Egyiptomban vizek mély kékjét az élet, az ég végtelen kékségét az istenek színének tartották. Ámont, a levegő és a jótékony szél istenét, a birodalom legfőbb védelmezőjét kék bőrszínnel ábrázolták. Az arany és a kék az istenek színe volt Egyiptomban. Az egyiptomi fáraók - akiket Ré a napisten gyermekeiként tisztelt népük - is ezeket a színeket használták hatalmi jelvényeiken.
Az egyiptomiak találták meg a kék üveg készítésének titkát is. Ezt a kobaltkék üveget és a lazúrkövet az egyiptomi szobroknál és a fáraók sírkamráiban gyakran használták. Ultramarin kékkel ábrázolták Egyiptom életadó folyóját a Nílust, és kék a Királyok-völgyében a sírkamrák falfestményeinek háttérszíne, és a templomok égboltot - az univerzumot - ábrázoló mennyezetének színe is kék.
Kék az öltözködésben
A mesterséges színezékek feltalálásáig a ruha színe nem ízlés, hanem pénztárca dolga volt. Az olyan színekhez képest, mint pl. a bíbor, a kék az egyszerűbben festhető színek közé tartozott. A legfontosabb természetes kék színanyagok az indigó, a festőcsülleng és a kékfa voltak.
Kék festése természetes színezékekkel
Az indigót az Indiában őshonos indigócserje (Indigofera tinctoria) levelei szolgáltatták. A festőfű, vagy repceindigó néven is ismert festőcsülleng igénytelen, gyomként szaporodó európai növény (Isatis tinctoria). Szintén indigót tartalmaz, de sokkal kisebb mennyiségben, mint a valódi indigó, ezért gyengébb színerejű.
Az indigó több korban is a legfontosabb festékféle volt a világon: az ókori egyiptomiak indigóval festett gyolcsokba tekerték múmiáikat, Közép-Ázsiában évszázadokon át nem volt szőnyeg, amit indigó nélkül festettek volna meg. Indigóültetvények valószínűleg már több mint 5000 éve is voltak az Indus völgyében.
Amikor 1498-ban Vasco da Gama megtalálta az Indiába vezető tengeri utat, indigó növényeket is hozott magával Európába. Ahhoz azonban, hogy az indigó elterjedhessen először le kellett számolni az európai kékfestő monopóliummal. A festőcsülleng termesztése és a vele való festés jól jövedelmező iparág volt. Franciaország és Türingia sok városa - például Touluse és Erfurt is - a csülleng profitjából vált naggyá.
A csülleng termesztőknek sokáig sikerült érdekeiket megvédeni. Komoly védővám gátolta az indigó elterjedését, sőt a Francia Királyságban halálbüntetéssel fenyegették azokat, akik csülleng helyett indigóval merészeltek festeni. Németföldön a kelmefestőknek évente esküt kellett tennie, hogy nem használják az "ördög festékét". A 17. század végén a hazai kelmefestőket támogatva Vilmos Frigyes választófejedelem hadseregét csüllenggel festett, takaros kék uniformisba öltöztette.
A poroszok komoly kék uniformisát az első világháborúban váltotta fel a terepszínű álcázó öltözék.
Az „ördög festékét" 1737-ben legalizálták és rövidesen a színezőanyagok királya lett. Egészen 1897-ig, amikor felváltja az Adolf Bayer által feltalált szintetikus indigó.
Manapság az indigóra mint éjkékre gondolunk, matrózkékre, vagy a farmernadrág színére. Indigóval színezték az aranyásók híressé vált munkaruháját, első farmerek anyagát is, melyet a kaliforniai aranyláz idején 1850 körül talált fel egy cseh kivándorló - Levi Strauss.
A kékfa (campech-fa) a bíbortetűvel együtt 1522-ben került Európába, miután Cortez meghódította Mexikót.
A Közép-Amerikában honos tüskés, tövises, örökzöld kékfa (Haematoxylum campechianum) vörös gesztje a kék hematoxylin színezék nyersanyaga. Ha kékfa reszeléket lúgban főzik bíborvörös oldatot kapunk, mellyel színezett textilek a levegőn száradva kapják jellemző ibolyakék színüket. A kékfával színezett textilek nem színtartóak, a napfényen kifakulnak, ezért sokan nem szerették a kékfával való színezést.
Kékfestés
Hogyan lett a színezékből kelmefesték? A kék szín kinyeréséhez a csülleng és az indigó leveleit is nagy kádakban emberi vizelettel erjesztették. Az ammóniát tartalmazó vizelet sokáig megszokott redukálóanyaga volt a festékkádaknak. Ez volt ugyanis a legolcsóbb módja a színezék kelméhez rögzítésének - színezékből festékké varázslásának. A kádak körül terjengő bűz - a rothadó növények és az állott vizelet szaga - is hozzájárult ahhoz, hogy a kelmefestők rendszerint a társadalmi ranglétra alján álltak.
A 18. században az angol kelmefestő iparág vizeletellátásának fő forrása északon volt. Newcastle polgárai egész Angliának pisiltek. Mivel London polgárai képtelenek voltak előállítani ezt a természetes vegyszerforrást, hajók keringtek az ország körül a fedélzetükön vizeletes hordókkal. Pompejiben egy az 1. századból való kelmefestő üzlet maradványa előtt vizeletes edény találtak, melybe a járókelők megtehették adományukat. A festőkádak legjobb alkáli adaléka egyébként a pubertáskor előtt álló fiúk vizelete volt.
Az erjedést alkohol hozzáadásával is gyorsítható, de mivel az alkohol drága és a festősegédek szerint túl jó lett volna a festőkádba, inkább megitták, és csak vizeletükben lévő alkohollal dúsították a festékoldatot. Amikor a festőlegények az eredményre várva részegen feküdtek a festőkádak körül, mindenki tudta, hogy kéket festenek. A textileket legalább 12 órán keresztül áztatták a festőkádban, de a kék szín csak később a száradó textileken jelent meg.
Kékfestő műhelyek Magyarországon
A magyar népművészetben hagyományos kékfestési eljárást a 18. században Nyugat-Európából, az ipari verseny elől keletre menekülő mesterek honosították meg. A mintás textilek készítéséhez fába faragott kézi mintával szigetelő masszát nyomtak a kelmére, mely alatt festetlen maradt a vászon. A kékfestő mesterek általában nagy titokban is tartották receptjeiket, de fennmaradt egy 1920-as recept, mely grammnyi pontossággal írja le az indigó, vasgálic, mész és víz keverési arányát.
Ásványi kék: ultramarinkék, azurit, kobaltkék Ultramarinkék. A lazúrkőből (lapis lazuli) nyerhető ultramarin a legszebb és legtisztább kék. Az olasz Oltramarino szó azt jelenti „tengerentúlról való". A lazuritnak is nevezett féldrágakő, legfőbb lelőhelye Észak-Afganisztán hegyei közt a Szare-Szang völgyben („a kő lelőhelye") meghúzódó bányák sora. Ahhoz, hogy a finomra őrölt lazúrkőből festék legyen, gyantából, viaszból, mézgából és lenolajból a festékkészítő pogácsákat gyúr. Miután napokon át gyúrja-gyömöszöli ezt a masszát, a pogácsákat hamulúggal vagy vízzel teli tálba teszi, azután két fával addig nyomkodja-gyömöszöli órákon át, míg a folyadék át nem itatódik a kék színnel. A kék folyadékot leönti egy tiszta tálba és hagyja kiszáradni. Miután a nedvesség kipárolog, a kék folyadékból gyönyörű porózus festék lesz. Az első - szűz - sajtolás a legjobb. A további sajtolásból kapott szín kevésbé szép és értékes.
Az ultramarinkék az aranyat leszámítva sokáig a legdrágább festék volt. A reneszánsz festők maguk nem is tudták megfizetni, megrendelőik, mecénásaik biztosították számukra a legszebb kék festéket.
Ma az afganisztáni lazúrkőből reneszánsz recept szerint készült fél kiló ultramarin festék ára közel 2.000 dollár (400 ezer Ft).
Azurit. Olcsóbb, Európában is megtalálható kék ásvány. A rézbányászat mellékterméke, ezért természeténél fogva a színskála zöld tartománya felé hajlik, míg az ultramarin az ibolya felé. A festők az ultramarinnal az ég tágasságát adták vissza, az azurittal a tengerek mélységét. Az olcsóbb festék kevésbé bizonyult tartósnak. Nem színtartó, idővel bebarnul.
Kobaltkék a kobalt Perzsia - a mai Irán bányáiból származott, s bár kevésbé volt értékes, mint az ultramarin, ugyanolyan nagy becsben tartották - Kínában. A kínaiak legdrágább porcelánjaik számára tartogatták, a középkori katedrálisok üvegesei pedig a kobaltnak köszönhették, hogy elérjék égszínkék fények táncoljanak a katedrálisok körül.
Berlini kék: ha a kárminlakkba (őrölt bíbortetű, timsó és vasszulfát elegye lúggal kicsapatva) vér (vas) kerül, kárminvörös helyett ferri-ferro-cianid, azaz berlini kék lesz.
1704-ben egy véletlennek köszönhetően sikerült ezt Diesbach úrnak, egy berlini festékgyártónak előállítani, s kékje azonnal nagyon népszerű beltéri falfesték lett.
A kék a reklámban
A kék a vörös mellett az egyik legkedveltebb szín. Ezért is használják gyakran a reklámokban. Sok cég választotta arculatához a kéket: Aral, Nívea, Levis.
A kék a tisztaság és higiénia színe. A mosóporgyártók a kék szín használatával tisztaságot és frissességet szuggerálnak.
Az italgyártók a kékkel a frissességet és könnyűséget sugallják.
A kék szín élettani hatása
A kék az álmodozás és vágyakozás színe. Megnyugtatóan hat, és segíti a belső elmélyülést. Hangulatkeltő, kedvcsináló, pozitívan hangol. A kéket gyakran hívják segítségül negatív hírek könnyebb elviseléséhez: a kék zacskóba csomagolt parkolási bírságot például állítólag könnyebben elfogadják, mint a vöröset.
Alapvetően hideg szín, racionalitást és fegyelmet sugall. Rendszerint azok kedvelik, akik érzékenyek és toleránsak, ugyanakkor nyugalomra vágynak. A kék jó hatással van a gondolkodásra, javítja a koncentrációt és megkönnyíti a kommunikációt. Optikailag tágítja a teret ezért kis lakások ideális színe. A fogyókúrázóknak segít betartani a diétájukat, ugyanis a naranccsal ellentétben csökkenti az étvágyat.
Szikszai László
w w w . a u r o . h u
