KAMARÁS Klára: Nyárfa tövén
Szép ez a táj. Ápoltak a kertek:
sort szaporázik a friss vetemény.
Nyárfa tövében írom a verset,
dúdolom halkan: nyárfa tövén…
Nyárfa tövében álmodom álmom…
pisztrángos patakot,
kék tengert, tarka reményt.
Hervad már virágkoszorúnk,
nem táncol rajta a fény.
Dúdolom mégis: Táncol a fény!
– dúdolom itt a nyárfa tövén.
Nyárfa tövére hullik a könny is,
messziről int egy szürke karó,
kalapján síró verebek ülnek,
hófehér ingét tépi a szél.
Nyárfa tövén, dúdolom én:
Tépje! Csak tépje a szél!
