Kölcsey Ferenc: Remény, emlékezet
Éltünk rögös határain
Két Géniusz vezet,
S felleg borulván útain,
Nyújt mindegyik kezet;
De bár tekint biztatva rád,
Vigasztalást egyik sem ád:
Remény s Emlékezet.
Emlékezet lebegteti
Szárnyát a múlt felett,
S bús képzetekben rengeti
Borongó kebeled.
Múlt kedv után titkon epeszt,
Múlt kín között ismét senyveszt,
S lelkedre hoz telet.
Kéklő lepelben messze jár
Előtted a Remény;
Magához int, de meg nem vár
Tovább tovább lengvén.
S míg lepkeszárnyát kergeted,
Lezúg hiába életed,
S állasz pályád szélén.
Rosszat ne félj, s ne kívánj jót
Múlt és jövő közül;
Öleld meg a jelenvalót,
Mely játszik és örül.
S bár ködbe néha burkozik,
De színe gyorsan változik,
Ajkán mosolygás ül.
