Wass Albert: Igazgyöngyök
Egyszer régen, mikor még nem volt bánat,
s a kék vizeken tündökölt a hold,
tündér leány állott a tenger partján,
s a hab lágyan, szerelmesen dalolt...
De egy este... messze észak felől
orkán hadával érkezett a tél,
a tündér sírt és fényes könnyeit
zúgó tengerbe hullatta a szél...
Aztán elment... a tenger várta, várta,
és fodros habja többé nem dalolt.
Ködös, borongós, néma éjszakákon
sötét vizén nem tündökölt a hold...
S a mélybe hullott tündér-könnyekből
lettek a fényes igazgyöngy szemek...
A gyöngyhalász néha megtalálja
a mélybe rejtett tündér-könnyeket...
Én is ilyen gyöngyhalász vagyok,
és verseim az igazgyöngyszemek...
Egyszer lelkembe zokogott egy tündér
s azóta néha gyöngyszemet lelek.
