kék

Alkyoni Papadaki: A Hold színe

- Milyen színű a szomorúság? - kérdezte a csillag a cseresznyefát,
és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt.
- Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?
- Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.
- Az álmoknak is van színe?
- Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.
- Milyen színű az öröm?
- Fényes, kis barátom.
- És a magány?
- A magány az ibolya színét viseli.
- Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt,
hogy magadra teríthesd, ha fázol.
A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott.
Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.
- És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?
- Pont olyan, mint az Isten szeme - válaszolt a fa.
- Na és a szerelem?
- A szerelem színe a telihold.
- Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! - mondta a csillag.
Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett.

Most azt kérdezem tőled: hogy lehet,hogy
én valamiért azt érzem, hogy
a várakozás napjai haragos,
smaragdzöld színűek...
- igaz-e ez vajon? - faggatlak téged;
s a napok e színben lebegnek el felettem?
Itt-ott átlátok e zöldes tüneményen,
de lassan és nehezen telik el minden,
s ahogy nézem,
lesz még pár keservesen zöldszínű
hetem és évem...
Bárcsak valaki segítene nekem,
e zöld redőnyt magasabbra húzni,
föl, föl, és még följebbre,
hogy átláthassak alatta,
ahol már felrémlik valami,
ahol e zöld átvált
opálosan-szép halványkékbe -
a ragyogásba, a fénybe...
És megérkezem, megérkezik
Valaki vagy Valami,
- mit eddig a haragos smaragdzöld
gonoszan eltakart, elfedett előlem.

Benke Rita: A legjobb Veled - felelet

Veled
amikor kérés nélkül ébred a reggel
amikor hajnali forrósággal
kéretlenül hozzád simul a testem
és helyére kerül minden dombom
tested egy ívében

Veled
amikor a tálcához csörren a csésze
és a hang megáll majd beszáll
lassan a párnámra
és a fülem kürtjébe
zenéje lesz felészlelésemnek

Veled
amikor együtt hegyre szállunk
még feljebb a kékkupolás mennybe
és torkodon átcsordul egy oroszlán bőgése
és ölelhető minden érinthetetlen részed
mikor a lényünket mágneses vihar szippantja be

Veled
amikor ebédet harangoz a tányér
és indulsz a terítékhez szalvétáért
orvul átölelsz mögém-jártadban
kis libabőr-fűszerért
majd evés közben átnyúlsz egy csóknyi időre a kezemért

Veled
egy kádnyi vízben-habban elmerülve
és várom a tárt ajtón benézel-e
hogy nyújthassam a testem a fürdetéshez
láthassam szemedben a sötétülő selymet
amint követi a bőrömön lefutó permetet

Veled
amikor várom hogy beteljen az este
és hívsz hogy hamarosan érkezel
izgatottan a tükröm kérdezem
hogy örülj
ha a karomban a nap után megpihensz

veled
amikor bömböl a hódító Duna
és a szárazföldnek benyújtja a számlát
mikor a dombon lessük
az udvarló madarak szálltát
az aszálytól éretlenül hulló gesztenyék koravén sorsát

Veled
amikor a torkunkban megszorul a Zene
és a ritmus felfut a táncoló véremmel
és a szótlan sejtek naperőművekké lesznek
mint a szivárvány
ha a hegyről az erkélyünkre lépett

Veled
amikor este az elalvásom sóhaját kilesve
szólítasz még egyszer
hogy a hangom már tényleg estés-e
mikor a gerincemen tenyereddel
szemhéjam mögött már az álmom filmjét nézem

Veled
ma este és holnap reggel
mikor felkelek
és tudom hogy az éjjel a holnapunkat hozza el
és leszünk majd a másiknak akkor is mint a hegyek
minden holnap este és minden holnapután reggel

Dobosi Andrea: Egytizenketted 

Ha felfedezted másban a múlt idő jelét,
ha nem elég az ég kékje feletted,
ha a mosoly szinonimáit
magaddal hozni rég elfeledted,
ha nincs senki, kiért cipelnéd,
és kedved se hív
számlálni számtalan csodát,
ha a moha zöldjét is penésznek látod,
ha úgy érzed,
színtelen virágot lopott öledbe a holnap,
félrecsókolnak szájszagú reggelek -
lehetnék-e én a múlatlan idő,
féktelen nevetésben örökzöld csoda,
vázádban friss virág?

 Tudod, a széttört álmokon fészkelő
tucatnyi vándormadár közül
az egyik mindig hazatalál...

Moretti Gemma: Vigyáznak rád 

A napra bíztalak:
forró szívében megmártva magad
legyél erős, tiszta és nem sebezhető,
óvd amit szeretsz, és ne feledd
ami jó és emberi, az mindig érthető.
A holdat is megkérlelem,
ha sötétbe süllyed a világ,
legyen álomba mesélő dajka,
égre festett, hajnalig fénylő virág.
Rábízlak a csillagokra is:
vigyázzák álomképed
ha alszol, szőjenek szivárványt
szíved fölé,
s a reggel kék függönye mögé bújva
lessék, köszöntsék ébredésed.

Felhők (töredék az elmúlt századbó)

ÁPRILY LAjos: A ragyogó madár

Kerested erdőn, bérceken,
fiatalságtól részegen.
Álmodtad és tudtad, hogy él,
különb madár a többinél:
elorzott minden drága színt,
smaragdot, türkizt és rubint,
szikrázóbb, mint a gyurgyalag,
begytollán bíboros szalag,
a kékcsókánál kékje szebb,
a jégmadárnál ékesebb.
Véredben él, álmodban ég,
egyetlenegy gyönyörüség.
S míg mohón űzte két szemed,
futott, futott az életed...

S mikor fejedre hó szitál
s szemed téveszti már a színt
s a fényt nem bírja már
s a szép már nem dédelgeti:
egy suhogó hang meglegyint,
s tapogató kezedre száll
s káprázó tollát kelleti
a ragyogó madár!

Károlyi Amy: Kék virág

Ezt a libegést, karcsuságot,
könnyüséget és bánatot!
Ha kezedbe veszed, vigyázva fogd.
Két ujjal téptem, lepke alól.
Ha ereszteném, õ is szállna.
Halványkék, szárnyas libegéssel,
õ is a lepkék után járna.
De más a sorsa.
Nem hal meg szépen. -
Eltikkad gyürüs ujjaim,
s tenyerem forró börtönében.

Skrabák Ágnes: Benned élek

Add át magad
a vörösen izzó nap
simogató sugarának,
mi forró tüzével
szeretetet hirdet,
merülj el
a hűs vizű tiszta tenger
türkizkék habjában,
körülölel hulláma,
s kagylóként védi kincsed,
repülj te is
a suttogó kósza szél
szerelem-szárnyán,
hadd ringasson el
s szítson szenvedélyt dala,
érezd magadon
a zúduló nyári zápor
ajándék eső-cseppjeit,
mintha ütemes kopogása
maga lenne a szerelem szava.

Merre utad visz, ott vagyok én is,
talán fű a lábad alatt,
vagy sivatagban korty víz,
nézd, mosolyog az ég!
Szívem dobbanása léted ritmusa,
hisz' lelkem küldöm
hozzád puha takaróként,
mit rád borít félénken az éj.

VAJDA János: Már lefelé megy éltem napja...

Már lefelé megy éltem napja,
Már ott a kék hegyélen ül.
Fényszárnyait majd összecsapja,
S az örök éjben elmerül.

Már nem sokáig láttok engem
Itt járni köztetek,
Már tőletek búcsut kell vennem
Akik szerettetek...

S mindattól ami e világon
Még kedves volt nekem,
Mert kedves volt az is, bár földi jókban
Szegény volt életem...