kék

JUHÁSZ Gyula: Albumok

Fekete és ezüstös albumokban
Ma gyermekségem napjait lapoztam,
Szent tavaszom virágait kerestem
Szőke hajakban, nefelejcs szemekben.
Ó évek, mélyek, szépek, messze kékek,
Ó partok, révek, hova már nem érek,
Remények, arcok, harcok és kudarcok,
Miként virág hajt s lankás, néma hantok.

Ó szép királyfi zöld vadászruhában,
(Királyfi voltam én is hajdanában,)
Akit megöltek, aki visszajár még,
(Megölt öröm, szép, bús királyi árnyék.)
Apám, anyám ifjú szerelmi párja,
Mirtusz, mosoly, (egyik már sírba zárva.)
Fekete és ezüstös albumokban
Egy gyermekarc néz rám ma, aki voltam.

PRESSER Gábor: Hűségdal (Jó Veled)

Fenn a fán és a fáról leesve
Négykézláb a diót keresve
Almalopás és menekülés közben
Lihegve, röhögve, kéz a kézben
Jó, jó, jó veled
Jó veled

Színházban, templomban, moziban, boltban,
Az utcákon és a kék alagútban,
Taxiban, biciklin, mezítláb porban,
Izzadva, fázva, jóban-rosszban
Jó, jó, jó veled
Jó veled

Ezt én mondom, akinek elhiheted,
Aki tudja, hogy milyen volt nélküled

A folyóparton, térdig a vízben,
A víz alatt vagy a víz fölött éppen,
A híd alatt, mikor szegények leszünk,
A pálmák alatt, mikor gazdagok leszünk,
Jó, jó, jó veled
Jó veled

Ezt én mondom, akinek elhiheted,
Aki tudja, hogy milyen volt nélküled

Mert a szerelmem voltál, a szerelmem vagy,
A szerelmem leszel, és szeretve, szeretve vagy

A szerelmem voltál, a szerelmem vagy,
A szerelmem leszel, és szeretve, szeretve vagy

Munka előtt és munka helyett,
Mikor reggel az ágyban kávéhoz tejet,
Gömbölyödve és félig kinyúlva,
Évek óta és évek múlva,
Jó, jó, jó veled
Jó veled

Csőbe húzva, esőben, hóban,
Sírva, vigadva, nyakig a bajban,
Álmodozva, úgy lassan szépen,
Akkor is, hogyha nem szeretsz éppen,
Jó, jó, jó veled
Jó veled

Ezt én mondom, akinek elhiheted,
Aki tudja, hogy milyen volt nélküled

Mert a szerelmem voltál, a szerelmem vagy,
A szerelmem leszel, és szeretve, szeretve vagy

A szerelmem voltál, a szerelmem vagy,
A szerelmem leszel, és szeretve, szeretve vagy

ALFÖLDY Géza: Míg álmodunk

Ne keltsétek fel az álmodókat,
amíg álmodnak, addig boldogok.
Foltozott gúnyájuk királyi palást,
aranykalászt ringat meg-sincs földjük.

Fölgyűlt könnyük gyémánttá válik.
Az égig szikrázik a földöntúli fény,
s az arany nagyot játszik a kék ég ívén.
Robotos testünk a szépség szobra,
ellopott lelkünk a jóság csokra.

Füsttől mart hangjuk orgonabúgás,
s márvány palotájukban a rabszolgatartó
rongyos koldusként száraz kenyérért kopog –
Ne keltsétek fel az álmodókat –
amíg álmodnak, addig boldogok!

Játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások. De nincsen olyan hatalma a földnek, amelyik elvehetné tőled azt, hogy a pillangónak tarka szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned. Nem veheti el senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van, és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek.

Wass Albert

Szabó Lőrinc: TÓPARTON

Rigós erdőben bujdosó nap,
itt a tó, fekszem csöndesen,
a part ring, mintha vinne csónak,
a kék vizet nézegetem,

és most közelről még a fű is,
bármily kicsi és egyszerű is,
éppoly gyönyörű, mint a tónak
vizéből visszakacagó nap.

Aleidis Dierick: SZÓ

Zölddel bontja ki az erdőket
a nyár. Burjánzik vadul
gyógyfű. Földieper,
a rózsa az ablakon les be.

A dombok közt mézből a hold.
Madárnép kék legyezőkkel
bolondul vörös bokrokban.
Forró az éj rövid s heves.

Nem találva szavakra
fényre értelemre
végül teljes sötétségben
vészeljük át a nyarakat.

(Tóth Z. László fordítása)

PÁLOS Rozita: Üveggolyók

nem alázhat meg senkisem
a pornál mélyebben lakom
gyökérmélységben elpihen
a megbocsátott bántalom

nem taposhat el senkisem
a csillagok közt táncolok
ezer darabbá tört szívem
egyetlen lángodban lobog

nem nevethet ki senkisem
ha kék üveggolyóimat
fény-asztalodra fölteszem
kezemből mind feléd szalad

s te játszol velük Istenem

SÁRHELYI Etelka: Az én csendem

Az én csendem nehéz, mint az árvák könnye,
vádol, majd könyörög, úgy zuhan a földre,
hideg és kőkemény, mint késben a szándék,
legforróbb szavad is megdermedt ajándék.
Az én csendem konok, mint ránc a homlokon,
s úgy telepszik reád, mint nem kívánt rokon,
szívós és kitartó, akár földben a mag,
gyökeret ereszt, mint a felszított harag.

De a csendem lágy is, mint az alkonyi kék,
mint éjben a neszek, mint ringató mesék,
végtelen és áldott, mint templomok csendje,
mintha némák lelke együtt énekelne.
Az én csendem szelíd, akár a hajnalok,
mikor az égre az első fény fellobog,
s ha fáj neked olykor ezerarcú csendem,
hagyj kicsit magamra, és megszólalsz bennem.

LELKES Miklós: Hol lenne jó?

Hol lenne jó? Talán olykor a télben ,
egy kis házban , kékálmú hóesésben ,
ha fenyőágak fehéret emelnek ,
s tűnődő kristály ragyog csillagcsendet.

Hol lenne jó? Talán olykor tavaszban ,
szabad szabadban hinni a szavakban ,
ha piros vágyuk kinyíló csodája
lobban a szívig: tulipánok lángja.

Hol lenne jó? Talán olykor a nyárban ,
ha fénytükrében bólintó kalász van ,
s fecskeív int fent a felejtő égnek ,
s a szívekből múlt-bánatok kiégnek.

Hol lenne jó? Talán olykor az őszben ,
a hegy hátán , már könnycsepp-ismerősen ,
szín-temetőben nézni lombot , árnyat ,
s mosolyogni: a léten túl is várnak?

Hol lenne jó? Mindenütt , ahol béke
néz vissza békét kívánó szemébe ,
s holt ember helyett , az elképzelt Nincsben ,
Ember , múlandó , - s kicsit mégis isten...

A csókod festi kékre az eget,
szemed szinétől zöldülnek a fák.
Nélküled üres minden képkeret
és világtalan az egész világ.

(Weöres Sándor: Adagio)