kék

Rózsa pirkad az ég peremén

Szép versek, szép szavak
az érintetlenségben....
mint megálmodott színek
rózsaszín mesékben...
Elképzelt tájak, hihetetlen zöldek
amint a kék ég selymébe vegyülnek,
és lilába mossák az ismeretlen rétet...
felhők gomolyognak, illatról mesélnek
miközben elhervadnak az orgonák.
Ez is egy világ, az is egy világ,
köztük az ész határvonalai
nem hagyják a vágyat kibomlani,
mert két szép tudat nem egy nyelven beszél.
Hiába kérdezem, mért van így, miért?
Az idegenség hűvös fátyla mindent
eltakar. Hiába adja fehér húsát a kar,
ha a lélek susogó idegen szárnyon
repül, élesen, hidegen...
s ebben az ellentétes sóvárgásban
csak egy jóslat sejlik: IDEGEN, IDEGEN....
vagy ha mégsem, az idő áramában
elmosódik minden, s áll egymagában
a fehér fárosz, a megközelíthetetlen,
szétfoszlanak a tervek, és az Isten
magában, befelé mosolyog.
A magam hitetlen hitében élek,
és már soha senkit meg nem kísértek,
nem akarom ,hogy bárki azt higgye amit én.
Rózsa pirkad az ég peremén,
de leszakítani már nincs maradék erőm.
Maradok magamnak megérthetetlenségben,
lelkem feloldom szép, könnyű mesékben
ahol a ködvárak egyik oldalán
mindig van bejárat, s a baldahin falán
megéletlen szerelmek árnyékai lengnek,
magukba fordulnak, semmit sem üzennek
a külvilágnak, mert ott sok a por...
itt belül fénytiszta lázak szárnyadoznak,
akkor is ha nincs hely, s nem landolnak sehol.

elionor

Elinor Wylie: Búcsúajándék        

          Nem adhatom neked a bazilika tornyát

          nem adhatok neked eget

          sem Clunyből a kilenc vizigót koronát

          még üdvöt sem adhatok neked

          de egy picike erszényt adhatok

          lágy egérprémeset

          ráfestve egek csillagok

          s benne két kék könnyemet.

          Nem adhatom neked Capri szigetét

          szépséget nem adhatok

          nem süthetek ropogós cseresznyésrétest

          merthogy veled boldog vagyok

          de egy pici tokocskát adhatok neked

          puha vadmacskabőr az egész

          a balfelőli zsebedbe tedd

          és soha bele ne nézz.

                                 Hajnal Anna fordítása

KOSZTOLÁNYI Dezső: Fasti

Már kék selyembe pompázik az égbolt,
tócsákba fürdenek alant a fák,
a földön itt-ott van csak fehér folt,
a légen édes szellő szárnyal át.
 
Pöttöm fiúcskák nagyhasú üvegbe
viszik a zavaros szagos vizet,
a lány piros tojást tesz el merengve ,
a boltokat emberraj tölti meg.
 
S míg zúg a kedv s a víg kacaj kitör,
megrészegül az illaton a föld,
s tavasz-ruhát kéjes mámorba ölt - 
 
kelet felől egy sírnak mélyiből,
elrúgva a követ, fényes sebekkel
száll, száll magasba, föl az isten- ember.

Müller Péter: Varázskő 

A lelked nehéz, az életed is nagyon nehéz. Minden elveszett. De fölfedezed, hogy szárnyaid vannak! Jé, mondod, és lassan megrebbented őket, elkezded mozgatni, egyre gyorsabban és gyorsabban és gyorsabban és merészebben - és fölszállsz! És elhagyod a földet, a mocsarat; minden bánatot, gondolatot és nehézséget. És szállsz!

Tiérd a kék ég. A csillagok. A végtelenség...
Igen... Nem köt semmi.
Sem a saját lelkem, sem ez a vesztébe rohanó, beteg világ.

Innen a magasból megkisebbednek a gondok, élhetővé válnak a szenvedések, megszűnnek a félelmek...

WRYAN: Melyik színt ismerte meg utoljára az ember?

Nemrégiben napirendre került a szín témája, így arra gondoltam, kutakszom egy kicsit ezen az izgalmasnak ígérkező területen. Lássuk, milyen információ-kincsekre leltem!

A fény és a szín jelentőségére már a legősibb kultúrákban is ráébredtek őseink, bár ők nem éltek át akkora színgazdagságot, mint a mai ember.
Az ezoterikusok szerint a színérzékelés az emberiség fejlődéstörténete során fokozatosan jutott arra a szintre, amilyen szintet a korszak embere szellemileg és spirituálisan elért.
A vadászó és gyűjtögető ember számára pl. még elegendő volt a túléléshez a vörös, a narancs és a sárga szín ismerete. Ahogy tudata fejlődött, társadalmi lénnyé válása lassanként kialakította benne a zöld, a rózsaszín, majd a kék szín érzékelésének képességét. Meglehetősen hosszú idő telt el, mire a hetedik szín is jelentőséget kapott életében, s akkor is csak bizonyos társadalmi réteg használhatta...

Színérzékelésünk egyébként nem korlátozódik a szemünkre. Létrejöhet a bőrön át is. Folytattak kísérleteket bekötött szemű emberekkel, akiknek a kezébe különböző színű szöveteket adtak. A kísérletben résztvevő személyek hideg vagy melegérzésről, nyugtalanságról vagy megnyugvásról számoltak be...

Mi is a szín valójában?
A fehér fényt, ha prizmára irányítjuk, megkapjuk a szivárvány hét színét.
Sokan kutatták a fény és színek természetét: Isaac Newton, Max Planck, Einstein, Harry Wohlfahrt, Jakob Libermann, stb., sőt még maga J. W. Goethe is.
Kutatásaikat nagyon röviden összefoglalva: a színek a fény különböző megjelenési formái, minőségei. Energiák, melyek az elektromágneses rezgések körébe tartoznak.
Világunkban minden létező test "hullámzik", azaz rezeg. Következésképpen nincs élettelen anyag, hiszen minden anyag sűrűségétől és szerkezetétől függő, egyedi rezgéseket bocsát ki.
Mit is jelent ez számunkra? Ha minden anyag és energia saját frekvenciával rezeg, egymás közelébe kerülve erős kölcsönhatást vált ki e tulajdonságuk.
Színekre vonatkoztatva e tudásunkat, érdekes következtetésekre juthatunk.
A fentiek szerint, amelyik színt kedveljük, annak rezgése biztosan harmonizál a mi rezgésünkkel, tehát rezonancia jött létre kettőnk között. Amelyik szín ellenszenves a számunkra, az turbulencia-okozó, vagyis összeférhetetlen anyagi valónkkal.

A fény és a színek mindannyiunk életének fontos alkotórészei. Hatással vannak érzelmeinkre, gondolatainkra, személyiségünkre és egészségi állapotunkra. Ez alól, meglepő módon, a színvakok és a vakok sem jelentenek kivételt (bőrérzékelés). Bizonyítékul szolgáljon erre J. Liberman esete, aki fény- és színterápiával kezelte vak anyját. A hölgy, a fia által alkalmazott gyógymód hatására visszanyerte látását. (Lásd: J. L.: A fény gyógyító ereje)

Mi emberek szeretjük is a színeket. Ez öltözködési kultúránkból, művészetünkből, köznapi és vallási hagyományainkból is kitetszik. Évezredek óta alkalmazza az orvostudomány is.
A legendás elsüllyedt földrész, Atlantisz orvosai a testi-lelki problémákat fény és színek segítségével hozták rendbe.
Az ókori Egyiptom napvárosaiban a fény által szabadon átjárható templomokat emeltek.
Az ősi Kínában pl. az epilepsziás rohamok által meggyötört betegeket lila szőnyegekkel borított szobába helyezték, ahol az ablakokat takaró függönyök is lilák voltak.
A célzott színű ételek és italok alkalmazásának főként az ősi és mai Indiában, az ókori Görögországban, Perzsiában, Babilonban és Tibetben találjuk meg orvosi hagyományait.
Dinshah Ghadiali színgyógymódról szóló művében (l933) azt vallja, hogy a betegségeket bizonyos színek hiánya, vagy túltengése okozza.
Napjainkban már a legtöbb kórházban eredményesen hasznosítják mindazt, amit a színekről tudunk. A komoly betegeket nyugalmat és békességet árasztó, pasztell színűre festett szobákban helyezik el. A lábadozókat viszont ragyogó, meleg színekben pompázó kórtermekbe fektetik, serkentve ezzel is szervezetük gyógyulási folyamatát. Az újszülöttek sárgaságát kék fénnyel kezelik. Folytak kísérletek a pl. a kék szín egyszerűbb operációknál alkalmas érzéstelenítő hatásával kapcsolatosan is. Stb.
A színek és fény hatása az iskolai munkában is jól alkalmazható. Ezt H. Wohlfahrt fedezte fel Kanadában. Véleménye szerint a tantermek falait világoskékre ill. sárgára érdemes festeni, s a lámpákba teljes spectrumú égőt célszerű helyezni.
Felismerték, hogy a rózsaszín csökkenti az agresszivitást, ennek következtében ma már néhány helyen rózsaszínre festik a börtöncellákat.
Érdemes megemlíteni, hogy néhány kutató szoros kapcsolatot fedezett fel a szem színe és az ember viselkedése között. Szerintük a más-más színű szemek más-más agyterületekkel állnak kapcsolatban, ezért valószínű, hogy szemünk színe hatással van személyiségünkre.

Érdekességképp még megjegyzem a következőt: J. W. Goethe a színekről szóló tanulmányában kihangsúlyozza, mennyire fontos lenne, hogy az emberiség mielőbb megismerje és megértse a színek ezoterikus tulajdonságait. Úgy vélte, hogy színelméletét egy napon jelentősebbnek fogják tartani a költészeténél.


S végül a legkevésbé ismert és szeretett színről álljon itt néhány érdekes információ:

Az ametiszt ibolyaszínű kristály. Pár száz éve még igen ritka és drága kőnek számított. Akkoriban királyi koronákat ékesített. A jóság és bölcsesség szimbólumaként úgyszólván valamennyi vallás főpapi díszöltözetének tartozéka.

A botanikában szembetűnő változás, hogy napjainkban a kék és ibolyaszínű virágok tömkelegében gyönyörködhetünk. Nem volt ez így pár száz évvel ezelőtt.

Az ibolyaszín (lila) erősen polarizált struktúrájú, két ellentétes rezgésből összetevődött energiaforma - kék-yin és vörös-yang.

Agyi és spirituális síkon hat, inspirációs képességű, kreativitást növelő hatású, mivel egyensúlyba hozza a két agyfélteke működését.
A kozmikus tudat színe. Könnyűvé teszi a testet, mert izomlazító hatású, és megnyitja az érzékelés ajtóit. Lépvédő, serkenti a nyirokkeringést és a fehérvérsejtek működését. A láz csillapításában is hasznosítható.

Az ibolyaszín szeretete a spirituális fejlődés és felszabadulás iránti igényről ad számot.
Elutasítása a szellemi tapasztalatoktól való félelem jele az ezoterikusok véleménye szerint.

LÁZÁR Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő

Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság. Mondjuk, havonta egyszer. Vagy inkább félévenként. Elüldögélhetne itt. Még be is sötétítenék a kedvéért. Összehúznám magam. És sajogna, sajogna a szívem.

De hogy mindennap eljön! Na nem, azt már mégsem! Hogy felidézze minden: egy ferde tekintet, egy régi tárgy, egy poros fénykép, a szélfújta levelek, az eső, az eldübörgő vonatok zaja. Na nem! Alig merek már kinézni az ablakon. Ott szokott előbukkanni a Szomorúság, a faluvégi dombhát mögül. Hű, komor ám, sötétbarna! Lép egyet, s már a Ráday-kastély tetején van, még egyet, s már itt áll a vasúti kocsma udvarán; s mi neki onnan az én ablakom! Semmi. Már kopog. „Dehogy eresztlek - gondolom -, dehogy!" Törődik is vele! Átszivárog az ablaküvegen, betelepszik a szobámba. A fekete feketébb lesz tőle, a barna barnább, a pirosok kialusznak, elszürkülnek a sárgák, megfakulnak a kékek, a zöldek, mint a hamu. Reménykedem mindig, hogy nem hozzám jön. Annyian laknak errefelé... És már kopog is, kopp... kopp.

Diego Valeri: VELENCE

Ismerek én egy várost: noha földi,
olyan különös és olyan csodás-szép,
mintha délibáb volna, égi játék –
a látomás, mely szívünket betölti.

Ha fátyolozza rózsaszínű leple,
templomok, kertek és kétféle kék közt,
a tenger árja és az alkonyég közt,
s a paloták is már csupán libegve.

Csupa változás! Hajnalban, ha gyöngéd,
fehéres napsütésben szertenézel,
fakón sugárzik még mosolya széjjel,
és ragyogása zárt, akár a gyöngyé.

Arany-koporsó, szikrázik a fénye,
ha egy-egy alkony felizzik pirosra,
hatalmas hajó, amelyen vitorla
duzzad a messzi partokat igézve.

A nyurga tornyokat, telt kupolákat,
mikor a hold teleírja ezüsttel,
és úgy kígyózik száz vénán keresztül
a fekete víz, hogy álmodni bágyad:

olyan ámulat és örökös újság,
melyet néven ugyan hogy is neveznél?
Az édességes sziget, csupa rejtély –
a végtelen képzeletbeli ország.
Rába György fordítása

KAMARÁS Kára: Négyszemközt

Tudod... Az élet így is, úgy is...
Ki ne mondd...!
Csak szép legyen az út,
és mind bolond,
aki előre kesereg
s azt várja, mikor jön a förgeteg...
mely végleg elsodor...
Most kimondom: temet.
Múlttá tesz minden küzdést, életet.
Megyünk... Megyünk a közös cél felé,
virágok, hantok, koszorúk közé...
Addig talán még lesz néhány tavasz
másnak... s nekünk is, majdnem az.
Ezer göröngyben
botlik meg a láb,
de a kék madár dalol valahol...
Te hallod még?

"- Tovább! Tovább!"
Remény? Hát persze:
Mindig van remény,
míg tart az út,
pedig végül mindenki odajut...
tudjuk, hogy nem számít hova
visz el a szentmihály-lova...
csak míg a saját lábunkon megyünk,
addig fontos: "hogyan?".
Botladozunk és vándorlunk tovább
egy kicsit sírva, kicsit boldogan...

Wass Albert: Igazgyöngyök

Egyszer régen, mikor még nem volt bánat,
s a kék vizeken tündökölt a hold,
tündér leány állott a tenger partján,
s a hab lágyan, szerelmesen dalolt...

De egy este... messze észak felől
orkán hadával érkezett a tél,
a tündér sírt és fényes könnyeit
zúgó tengerbe hullatta a szél...

Aztán elment... a tenger várta, várta,
és fodros habja többé nem dalolt.
Ködös, borongós, néma éjszakákon
sötét vizén nem tündökölt a hold...

S a mélybe hullott tündér-könnyekből
lettek a fényes igazgyöngy szemek...
A gyöngyhalász néha megtalálja
a mélybe rejtett tündér-könnyeket...

Én is ilyen gyöngyhalász vagyok,
és verseim az igazgyöngyszemek...
Egyszer lelkembe zokogott egy tündér
s azóta néha gyöngyszemet lelek.

SZABÓ Zsolt: Égi vallomás

Kék égbe merengve
Elgondolkodva a tegnapon
Rólad mesél a végtelen
Te vagy az angyalom
Itt biztonságban vagy...

Világok közt jártunk
Illatos réteken
Rá kellett jönnöm
Te vagy a végzetem
Gondoltad volna...?